| SZÍNEK |
|
SZÍNEK
Johannes Itten neve, a modern színelmélet alapjaival köthető össze. Itten a Bauhaus alkotóműhely tanáraként dolgozott, majd 1920 körül megjelent „The Art of Color” – „A színek művészete” – című munkája, ami a mai napig hasznos olvasmány azok számára, akik egy kicsit jobban meg szeretnék ismerni a színeket. A színek mindennapi részei, elemei életünknek. Mint mindennek, a színeknek is vannak tulajdonságaik, hatásaik stb. A tudatos otthonteremtő megkülönböztetett figyelemmel válogatja ki a leendő lakótér színeit. Színek története Minden embernek vannak kedvenc színei, és kevésbé kedvelt színei. A számunkra kedves színeket magunkba hordozzuk, és szeretjük viszont látni őket. A színek minden ember számára jelentéssel bírnak, viszont az, hogy pontosan milyen jelentéssel; szubjektív, egyén függő, korszakfüggő. A színeket a kultúra mindig is felhasználta vagy éppen felruházza képzettársításokkal (például a piros „STOP” tábla). Ezt neveztük jelképes színhasználatnak. Az emberiség történelmét mindig is a sokszínűség jellemezte. A reneszánsz művészetben már az alapszínek mellett rengeteg kevert, tört szín egészíti ki az alkotásokat, ami a korábbi századokhoz mérten, rendkívüli áttörést jelentett. A technika a XVII. században, a barokk korban érte el csúcsát. Az impresszionizmus a színek tudatos alkalmazásával ismertetett meg minket. Az expresszionizmus pedig a színeknek adja a főszerepet! Színharmónia otthonunkban „A színharmónia több szín közös hatását ítéli meg.” Nem beszélhetünk tökéletes színharmóniáról, nincs rá képlet. A színharmónia „érzete” egyéni tetszésen alapul. A színharmóniák különböző alap-pillérekre építhetőek; például azonos szín árnyalatai; vagy színkontrasztokon alapuló színharmóniák stb. A mennyiségi arányokkal, az anyaghasználattal, a fényekkel mind-mind módosítjuk a színek ránk gyakorolt hatását. Színek segítségével kiemelhetünk, tompíthatunk, más és más optikai hatásokat érhetünk el a kialakítani kívánt enteriőrben. A színek alkalmazását tekintve törekedjünk a harmóniára, bizonyos színkontrasztok ingerlékennyé, zaklatottá tehetnek. A jól megkomponált színharmónia az élhető otthon alapkövetelménye. Színes radiátor A színes radiátor funkciót, stílust, esztétikumot képvisel. Az igazán komplex enteriőr megköveteli a színes fűtőtest jelenlétét. Optikailag befolyásoljuk a radiátor összképét a színekkel. Az enteriőr hangsúlyos, tökéletesen egybe olvadó, vagy árnyalt szereplőjévé válhat. A formai megjelenés, aktív vagy passzív design eleme az élettérnek, emellett összhangba hozható a berendezés stílusával, bútoraival, berendezési tárgyaival. Az előre látó tervező, az enteriőr kötött elemeihez hangolja a fűtőtest színét, ezzel időtállóságát biztosítja.
Senia Group |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||



